
Utolsó óra
Eljött a szakkör utolsó órája.
A 10-ik alkalommal már csak “levezetünk”, ami abból áll, hogy beszélgetünk olyan dolgokról amik a gyerekeket érdeklik ( és minket :-))
Közvéleménykutatás
Azért mi is kiváncsiak voltunk erre-arra, úgy, hogy az óra elején egy kicsit felelevenítettük a gyerekekkel, hogy mi mindennel foglkalkoztunk a szakkörön az előző alkalmakkal.
Fel is sorolták szépen az összeset. Sokszor a pontos elnevezésekre nem emlékeztek, de azért a foglkalkozások elemeiből be tudták azonosítani, hogy miket csináltunk. Nyilván nem tudott a tudás elmélyülni, mert nem ismételtünk több órán keresztül. Ha ezek az anyagok rendes iskolai órán tanítanák, akkor mindenképpen mélyebben el tudnák sajátítani ezeket a tanult fogalmakat. A CSUnplugged oldalon erre is vannak anyagok.
Miután felírtuk a foglalkozásokat a tablára a gyerekektől azt kértük, hogy mindenki mondja el, hogy melyik 3 anyagot tartotta a legérdekesebbnek, és melyiket legnehezebbnek. Két oszlopba gyűjtöttük össze a szavazatokat.
Nyilván a vélemények nem voltak függetlenek ezért sokan ugyanazt választották.
Kérdések
A gyerekeken volt a kérdezés sora.
Először egy kicsit bátortalanok voltak, de azután beindultak.
Főleg a videójátékokkal kapcsolatban kérdezősködtek. Például, hogy hogyan tudják megcsinálni az 3d-s animációkat a játékokba, és, hogy ők is tudnának ilyen játékokat készíteni. Az is kiderült számukra, hogy ahhoz, hogy valaki programozó legyen elég sokat kell tanulni.
Az egyik kérdés például az volt, hogy hogyan kell összeadni a bináris számokat és hogyan kell kivonni.
Meglepetés
Az óra utolsó negyedében elővettük a titkos meglepetést. Habár nem igazán illik az órák “unplugged” jellegéhez. Behoztunk két kis összeszerelhető robotot, amit a robot szakkörön használunk.
Ezeket a kis mBot és Ranger nevű robotokat Scratch-el lehet programozni. Elmutogattuk, hogy mire képesek és, hogy mennyi mindent lehet velük csinálni. A gyerekek a telefonunkkal irányították és megmutattunk nekik pár programot is amit mi írtunk. Egyből eszükbe is jutott a fűnyíró robot.
Jót játszottunk.