
Robotika matek táborban
Ez elmúlt héten ismét matek táborban jártunk ahol egy órában egy kis robotika bevezetőt tartottunk.
A múltkori alkalomhoz képest, ahol megpróbáltuk bemutatni, hogy hogyan lehet egy bonyolultabb feladatot megoldani (Kerüld meg az üveget a vonalon II), most az alapoktól kezdtük.
Először elmondtuk, hogy mire képes az Mbot, illetve a többi robot, majd körbe adtuk, hogy saját kezükbe is vehessék őket.
Ezután szép sorban kipróbáltuk az alaputasításokat, amikből egyre több utasítást kötöttünk össze.
Így történt:
Egyenesvonalú mozgás
Lássuk, hogyan tud a robot előre menni.
Itt az a gond, hogy sose áll meg, csak folyamatosan halad előre, mert a parancs csak beállítja a motort előrehaladásra, de sose állítjuk le. Megpróbáljuk hát leállítani.
Ez a program elindítja, majd egyből le is állítja a motort. Várakozni kell a kettő között.
Így már jól műküdik. Nézzük meg ugyanezt hátrafelé.
Fordulások
Forduljunk jobbra.
Sajnos ez így most körbe forog, sose áll le. Ismét várakozni kell és megállítani a motort.
Így már jó. Most próbáljunk úgy fordulni, hogy a motorokat külön irányítjuk.
Ha nem egyforma sebességgel mennek a motorok, akkor a robot körbe megy. Ha meg az egyik előre a másik hátra megy, akkor helyben forog.
Nézzük, hogyan tudunk hullámmozgást produkálni. Először egyik majd a másik irányba próbálunk egy félkört leírni.
Ha viszont sokat kell ugyanazt az utasítássorozatot leírni, akkor használhatunk ismétléses vezérlést.
Vonal érzékelő
Egy egyszerű feladat, hogy próbáljunk megállni egy fekete vonalon. Ehhez a line follower érzékelő értékeit kell leolvasni. Induljunk el, majd nézzük meg, hogy fekete vonalra értünk-e. Ha igen álljunk meg.
Sajnos az a programo nem azt csinálja amit szeretnénk, mert csak egyszer ellenőriz. Az ellenőrzést folyamatosan ismételni kell.
Akkor most már egy kis játékot is kitalálhatunk. A feladat, hogy a robot egy fekete vonalakkal körülhatárolt négyzetből ne menjenk ki.
Ez elég egyszerű, ha vonalra ér akkor visszafordul, különben halad előre.
Konklúzió
A gyerekekkel folyamatosan ötleteltünk, hogy hogyan lehet megoldani a következő problémát. Próbáltunk együtt gondolkodni. A feladatsorban direkt helyeztünk el hibákat, mert azokból jól lehet tanulni. Ez a módszer abból a szempontból jobb szerintem, hogy kicsit több sikerélményt biztosít a gyerekeknek. Kicsit talán könnyebbnek érzik ezt a kis tutorialt, főleg ha először találkoznak a robot programozással vagy Scratch-el.
Egyébként nagyon tetszett nekik az egész, jót vidultak amikor a székek közé bement a robot vagy furcsán viselkedett.
És egy pár kép a végére




